NemdeBar feat. Újhelyi Kinga: Kár itt minden dumáért

Zsólyomkai Pincesor

Orfeumi hangulat a ’30-as, ’40-as évekből, kuplék, sanzonok, operett részletek és felejthetetlen magyar filmslágerek – színpadon a NemdeBár együttes. Zenés időutazásra invitáljuk közönségünket, mivel az a küldetésünk, hogy a XX. század legszebb és leghangulatosabb slágerei ne merülhessenek feledésbe. Tartsanak velünk! Előadók:  Lehőcz Zsuzsa - ének, fuvola  Újhelyi Kinga - ének […]

Belvárosi betyárok koncert

Széphalom

A Belvárosi Betyárok felnőttbarát koncertjei minden generációt megszólítanak - úgy találnak utat a gyerekekhez, hogy közben a felnőtteknek is üzennek. A DÉRYNÉ FESZTIVÁL-ra három nagylemezük dalaiból állították össze a műsort, amelyekkel a blues-, bluegrass-, reggae stílusokban cirkulálnak. A dalszövegek és az előadás humora nagyszerű családi és zenei szórakozást ígér minden […]

ERDŐS FRUZSI

Borterasz

Erdős Fruzsi A DAL 2022 című műsorban előadott dala megkapta az ÉV LEGJOBB DALSZÖVEGÉNEK járó díjat. Fruzsi énekesnő, népdalénekes, a Debreceni Egyetem énektanára. 2020-ban Debrecen városa CSOKONAI DÍJJAL tüntette ki. 2013-ban megkapta az ÉV ZENÉSZE díjat. Visszajárunk című koncertjén saját dalai mellett kedvenc népdalfeldolgozásai és a Petőfi Felhő pályázaton nyertes […]

FERENCZY GYÖRGY ÉS AZ 1SŐ PESTI RACKÁK

Borterasz

Az 1-ső Pesti Rackák zenekar műsorában összeolvad a magyar kultúra és a rock’n’roll forradalom szeretete. Így fér össze egy kalotaszegi hajnali Petőfi Sándor és Gérecz Attila verseivel éppúgy, mint Jimi Hendrix zenéjével. Alapvetően fúziós zenéjükben fontos szerepet tölt be a magyar népzene, a rhytm&blues, a funky, a reggae, a hip-hop […]

Csiky Gergely Színház: ÁJLÁVJÚ

Völgyszínház

Joe Di Pietro & Jimmy Roberts ÁJLÁVJÚ jókedvű musicalrevü 2 felvonásban (130 perc 1 szünettel) A musicalt fordította: Fábri Péter Az Ájlávjú -Te édes, de jó vagy, légy más! című musical-revüt (I Love You, You're Perfect, Now Change) a világ számos színházában nagy sikerrel mutatták be. Joe DiPietro szövegét és […]

Vitéz László (Szegedi Pinceszínház)

Széphalom

Vitéz László és az elátkozott malom Nem mindennapi látványosságot: felnagyított bábszínházi előadást, élőszereplős bábjátékot láthat a néző, aki az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös Vitéz Lászlójára kíváncsi. Kemény Henrik eredeti szövege elevenedik meg ezúttal is sok játékkal és sok nevetéssel. Ám generációk kedvenc paprikajancsija most Éder Enikő alakításában […]

Bóbita Bábszínház – AZ ÖRDÖGSZÁNTOTTA HEGY (gólyalábas szabadtéri játék)

Széphalom

AZ ÖRDÖGSZÁNTOTTA HEGY (gólyalábas, óriásbábos szabadtéri játék)   A szársomlyói mondát adaptálta és rendezte: Tóth Zoltán Társrendező: Sramó Gábor Dramaturg: Papp Melinda Tervezte: Boros Dorottya Zeneszerző: Czigány Tamás Játsszák: Rácz Attila, Szalai Barbara, Arató Máté, Matta Lóránt, Papp Melinda/Szabó Dalma mv.  Muzsikus: Czigány Tamás/Komlóczi Zoltán   Azt beszélik, a Villány […]

A Krisztus Urunk és a furulya című mese – utána foglalkoztató, kézműveskedés

Széphalom

Krisztus Urunk és a furulya című előadás rövid leírása Hogyan, s kitől kapta a magyar juhász a furulyát? S a kanásznak miért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? No, ezt biztosan megtudják, s még egyebeket is, ha kicsiny színpadunk köré elég közel sereglenek. Furulyaszó, kobozpengés, ördögi dudanóták […]

DRESCH MIHÁLY

Borterasz

A Dresch Mihàly vezette vonòs kvartett, elsősorban Mihály kompozícióit szòlaltatja meg, hangsúlyozva a magyar zenei hagyomànyokat, illetve az improvizàciót. Mindemellett, magyar nèpzenei darabokat is előadnak. Tagok: Csoori Sàndor'Sündi,- bràcsa,tambura Bognàr Andràs-nagybőgő Zimber Ferenc-cimbalom Dresch Mihàly-fafùvòs  

GÓBÉ ZENEKAR

Borterasz

A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból 2007-ben alakult formáció tagjainak jókora klasszikus zenei előképzettsége miatt eleve nem indult egy átlagos népzenei együttesnek, már a kezdetektől merészen, kísérletező kedvvel nyúltak az autentikus zenéhez is. A kezdetben – és párhuzamosan azóta is töretlenül – népzenét játszó csapat figyelme a 2011-es, A38-on […]