Déryné Fesztivál

A fesztiválról

Hagyományteremtő céllal, 2021. július 14. és 18. között rendeztük meg első alkalommal a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhelyen és környékén, amely nem más, mint a Déryné Program missziója egy nyári eseményben összefoglalva.

„Emberközeli, szerethető, családbarát kulturális rendezvénysorozatot álmodtunk meg e páratlanul szép környezetbe, ahol a kisgyermekektől az idősekig mindenki megtalálja a maga szórakozását, ugyanakkor a minőségi produkciók számos élménnyel gazdagítják a résztvevőket. A Déryné Fesztivállal új szintre emeljük küldetésünket: Színház mindenkinek!” – mondta Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

Elégedetten mondhatjuk, hogy minden várakozásunkat felülmúlta, a rendezvénysorozat fogadtatása, öt nap alatt 8 helyszínen, több mint 30 ingyenes programon, több mint 2500 fő vett részt. A teltházas színházi előadások mellett nagy érdeklődés övezte az interaktív játékokat, koncerteket és táncos produkciókat is.

„A Déryné Fesztivál Zemplén Fővárosában otthonra talált! – fogalmazott tavaly Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere, és mi is pontosan ezt éreztük. Együttműködő partnereink – Sátoraljaújhely Önkormányzata, a Kossuth Lajos Művelődési Központ, a Magyar Nyelv Múzeuma – a legnagyobb odaadással, profizmussal és mindemellett végtelen kedvességgel segítették a megvalósítás folyamatát. Különösen jó érzés volt megtapasztalni az itt lakók és a környékbeliek nyitottságát, érdeklődését és vendégszeretetét.

„Nem meglepő hát, hogy hatalmas lelkesedéssel készülünk az idei Déryné Fesztiválra. A színes kulturális programokat felvonultató rendezvényünk minden eddiginél gazdagabb zenei kínálattal és tartalmas szórakozást ígérő, színvonalas színházi produkciókkal várja július 19. és 23. között az érdeklődőket 11 helyszínen, 5 napon keresztül, több mint 70 programmal.


A fesztivál helyet ad a KultUp programsorozat záróeseményének, a KultCamp közösségépítő minifesztiválnak is. A Rákóczi Szövetséggel karöltve 450 középiskolást látnak vendégül a táborban, ahol a diákok napközben vetélkedőkön, készségfejlesztő foglalkozásokon, sporteseményeken vehetnek részt, míg esténként a Déryné Fesztivál ingyenes programjain élhetik át a fesztivál-életérzést. Egy életre szóló kulturális kaland a fiatalok számára, ahol a tehetséggondozás mellett a cél a közösségépítés.

Az ingyenes színházi előadások mellett, családi programok és koncertek várják a kultúra szerelmeseit, fellép többek között a Csík Zenekar, a Budapest Jazz Orchestra, a Besh o droM és a Bohemian Betyars is.”

Gőzerővel készülünk és azon dolgozunk, hogy a kicsiktől a kamaszokon át az idősebb korosztályokig mindenki megtalálja a kedvére való kulturális programot. Bízunk benne, hogy nem csak Sátoraljaújhely és közvetlen környékén, hanem megyei szinten is egy meghatározó kulturális eseménnyé válik a Déryné Fesztivál.” – mondta Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.