Események
-
-
-
Naninski és Figaro – artista, bohóc
Széphalom -
Papírszínház előadás
Széphalom -
-
CSAVAR Színház – Arany János: A nagyidai cigányok
THEATER WAGENHollóháza
-
Papírszínház előadás
Széphalom -
Csernik Szende mesemondó
Széphalom -
Kerekítő mondókázó
Széphalom -
Resti Kornél Zenekar
Borterasz -
-
Hutchky & Stars
Borterasz -
Aradi Kamaraszínház – A Zördög
VölgyszínházA Zördög című előadás Móricz Zsigmond három egyfelvonásos paraszttréfáját – A Zördög, Dufla pofon, Lélekvándorlás – dolgozza fel Éder Enikő, Harsányi Attila, Katkó Ferenc és Tege Antal előadásában, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével. Az előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül […]
-
Rackajam Zenekar
Borterasz -
-
Déryné Társulat: Szemet Szemért
Művelődési Központ Táncsics tér 3., Sátoraljaújhely, Magyarország -
Felolvasó színház: Déryné Társulat – Heltai Jenő: A tündérlaki lányok
Művelődési Központ Táncsics tér 3., Sátoraljaújhely, Magyarország -
Kaláka
BorteraszA Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten. Verseket énekelnek. Muzsikájuk sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja. Az Kaláka együttes tagjai és hangszereik: Becze Gábor: nagybőgő, gitár Gryllus Dániel: furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató Gryllus Vilmos: cselló, gitár, […]
-
Fabók Mancsi Bábszínháza: Azért a kis bolondságért
THEATER WAGEN -
Tárkány Művek
BorteraszTárkány Művek 2023. BIO A Tárkány Művek zenéje a táncházmozgalom körüli zenei közegből nőtt ki, magába olvasztva a magyar jazz, beat és pop azon áramlatait, amelyek már korábban is összefonódva fejlődtek együtt, ez a különleges zenei világ csak itt, Magyarországon születhetett meg. A Junior Prima díjas Tárkány Művek Tárkány-Kovács Bálint […]
-
Forrás Néptáncegyüttes: MESTERMUNKA
Völgyszínház -
Csík Zenekar
BorteraszKevés zenekar mondhatja el magáról, hogy már 30 éve töretlen erővel, az idő, a divatok múlásával nem törődve, a nehézségeket leküzdve, a sikereket ügyesen kezelve létezik és dolgozik. Nos, ez a Csík Zenekar. Jövőbeli műsorainkban a közönségünk által szeretett igényes, sokszínű zenei világunkat visszük tovább az új dalainkban, miközben megidézzük azokat […]